Kedves Érdeklődő!
Debreceni Krisztina vagyok, számlaképes angol nyelvi magánoktató, szakfordító. Több, mint 20 éve a mindennapjaim része az angol nyelv, amely végig kísért tanulmányaim során, s végül a nyelvoktatásban és szakfordításban találtam meg a hivatásom.
Célom, hogy a közös munka során a diák a lehető legtöbb tudást sajátítsa el, mindezt a saját igényeire szabva, egyszerűen, kényelmesen és rugalmasan, egyéni online órák keretein belül.


Rólam mondták

Gábor (40)
Budapest
Krisztivel immáron több, mint két és fél éve tart a közös munkánk. Eközben sikeres középfokú nyelvvizsgát tettem és ezután sem álltunk meg, mert van mindig hova fejlődni. Ebben a segítséget maximálisan meg tudja adni, a munkáját igazán lelkiismeretesen végzi. Az órák baráti hangulatban telnek, érdekes tananyagokon, párbeszédeken és olykor tudományos cikkeken keresztül fejlődik nem csak az angolunk, hanem az általános műveltségünk is. Ha angolt szeretnél tanulni, légy teljesen kezdő vagy akár haladó, akkor ne keresgélj tovább, megtaláltad akire szükséged van.

Kata
Szeged
Két gyermek és saját vállalkozás mellett több mint egy éve dolgozunk Krisztivel az angol tudásom felfrissítésén. Kriszti személyisége elragadó, így az óráink mindig jó hangulatúak, motiválóak, de ez mellett felkészülten, összeszedett tananyaggal, gyakorló feladatokkal színesíti munkánkat. Vele jó tanulni!

Dia (35)
Debrecen
Krisztivel közel 4 évvel ezelőtt kezdtem el angolt tanulni úgy, hogy előtte soha nem tanultam a nyelvet. Csak ajánlani tudom őt, mert nála rugalmasabb, felkészültebb tanárt keveset ismerek. Már elég jól ismerjük egymást és mindig tudott alkalmazkodni az én életvitelemhez (legyen az munkabeosztás, család stb.). Nekem nagyon kényelmes volt, hogy online tarthattuk az órákat, de ami a legszuperebb, hogy 1 hónapos pici baba mellett is tudtam nyelvet tanulni vele “távoktatásban”. A feladatokat és a javítást mindig időben küldi, így abszolút az én időrendemnek megfelel. Régi álmom angol nyelvvizsgát tenni a német mellett, ami rövid időn belül megvalósulhat Krisztinek hála. Szóval csak ajánlani tudom őt.
